
Komoly tünet is lehet a koncentráció zavara
Előfordul, hogy nem tudsz tartósan figyelni arra, amire kellene? Például egy előadáson vagy egy megbeszélésen elveszted a fókuszt, és valahol teljesen máshol jár az eszed?
Előfordul, hogy nem tudsz tartósan figyelni arra, amire kellene? Például egy előadáson vagy egy megbeszélésen elveszted a fókuszt, és valahol teljesen máshol jár az eszed?
Vesszőparipám, és szerencsére mára sokakat foglalkoztat a szervezetünkben egyre korábban jelentkező tápanyaghiány kialakulása. Az érintettek száma nemcsak ugrásszerűen nőtt, de a hiánybetegség mértéke is súlyosbodott
Kezdetben minden úgy indult, ahogy a korábbi szeptemberek alatt, de most valami homokszem került a gépezetbe. Anyai megérzéseim eddig mindig beigazolódtak, így biztos vagyok benne,
Nem vagyok hisztis szülő és sokak elmondása szerint türelmem is van a gyerekekhez. De amikor az iskolakezdés után már szeptember végén azzal szembesülök, hogy magzatom
A szülők egyik legnagyobb dilemmája, hogy milyen tízórait vigyen a gyerek az iskolába, ami változatos, egészséges, energiát is ad, és nem utolsósorban az érintett is
Ha van iskolás korú gyermeked, akkor saját bőrödön tapasztalhatod, hogy az augusztus vége a tanévre való felkészülés jegyében zajlik a családban. Beszerezzük az iskolai felszereléseket
Te tudod, mi a különbség egy sima gyomorrontás, az ételallergia, valamint az ételintolerancia között? Hallottál a gyógymódokról is, melyek segítségedre lehetnek?
Ha a napozás aranyszabályait betartottuk és fokozatosan süttettük magunkat, akkor a nyaralás után már csak annyi a teendőnk, hogy tudatos bőrápolással minél tovább megőrizzük napbarnította
A szomszéd Éva néni, amikor csak tehette, a legmagasabb UV-sugárzás idején a kert közepére kiterített egy gyékényszőnyeget, és amíg le nem ment a nap, azon
Nyáron több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk, és feltöltődünk napfénnyel, de vajon meddig tart pozitív hatásuk? Mikor kezdjünk el vitaminokat szedni, hogy a téli hónapokra is maradjon
Maradjon naprakész egészségközpontunk híreiről és akcióiról! Új feliratkozóinknak most meglepetésként 10%-os kupont adunk, amit webshopunkban vagy szolgáltatásainkon használhat fel egyszeri alkalommal.
A kupont feliratkozás után e-mailben küldjük megadott e-mail címére.
Nyitvatartás:
Hétfő-Csütörtök: 09:00-19:00
Péntek: 09:00-18:00
Szombat: Zárva
Vasárnap: Zárva
VitaHelp © 2022. All Right Reserved.