Ismét nyakunkon a bikiniszezon, főleg most, hogy a nyár ilyen korán beköszöntött hozzánk. Ilyenkor, illetve az előrelátóknál már január-februárban „berúgja az ajtót a kisördög”, hogy „idén nyárra le kell fogyni!”, aztán az első kudarcok után „jó lesz így is” felkiáltással alábbhagy a lelkesedés, és feltámad a fagyi után vágyakozás, amiből általában megint kilónyi mennyiség fogy.
Segítség!
Nagyjából február közepére elérkezik hozzánk is a hullám, amikor sokan keresnek meg minket azzal, hogy segítsünk a fogyásban. Pedig ha tudnák, milyen késésben vannak! No nem arról van szó, hogy nem segítünk, de a csalódottság érzése akkor szokott igazán úrrá lenni a pácienseinken, amikor közöljük velük a szomorú hírt: ezennel elkezdjük a felkészülést a 2019-es szezonra…
Gyors és tartós fogyás? Hogyan?
Nem lehet gyorsan és tartósan fogyni, ilyen „csoda” egyszerűen nincs! Le lehet dobni gyorsan nagyon sok kilót, de ott is csak idő kérdése, hogy mikor jön vissza, az egészségügyi kockázatairól pedig még nem is beszéltünk. Az ideális testsúly elérése hónapok kérdése, és akkor valóban tartós, hogy ha azt olyan módon érjük el, ami nem igényel diétát tartósan. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem változtatunk az étrenden, de azt nem szezonális diéta formájában tesszük, hanem olyan tartós változásokkal, amelyek beépülnek a mindennapokba, és természetesnek hatnak.
Na, de miről is szól a varázslatos optimalizálás?! Ha leemelünk újságokat, vagy böngészünk az interneten akkor az lehet az érzésünk, hogy a normális, ami mindenkire vonatkozik, az az a szuper „beach body”, ami a legtöbb újság címlapjáról visszamosolyog ránk, pedig ezek olyan messze vannak az ideálistól, hogy azt sokan nem is hiszik.
Az ideális testsúly
Az ideális testsúlyon egy nagyon egyéni és összetett képlet alapján meghatározott tartományt célzunk meg, amelynek határait saját magunk határozzuk meg. Bizonyos szint alatt inkább az egónk határozza meg az ideálist, mint a számok. Egyetlenegy fontos dologról ne feledkezzünk meg: ahogy öregszünk úgy változunk, így az 5-10-15 évvel előtti már valószínűleg elég messze van a jelenlegi ideális alakunktól. Ez főleg hölgyek esetében különösen igaz…
Szóval az optimális súly megtalálása nemcsak fizikai, de nagyon sok lelki, szellemi, értelmi feladat is van benne, ami nem egyszer önmagunk elfogadásával kezdődik.
Hogyan kezdje?
Ha Ön sem tudja, hogy hogyan is kezdjen bele, akkor jöjjön el hozzánk egy személyes konzultációra, ahol megbeszéljük a következő lépéseket vagy ha elszánta magát a változásra, akkor várjuk Optimum Plusz Szűrővizsgálatunkra, amely eredményei alapján azonnal neki is kezdhetünk új énjének és életének tervezésébe, hogy egészsége és alakja mihamarabb változásnak induljon, és akár már idén elkezdhesse gyűjteni a dicséreteket.
Mivel ez egy kihívásokkal és olykor sok türelmet és kalandot kívánó feladat, ezért dolgoztuk a Múzsák programunkat, amellyel folyamatosan segítünk átlendülni a nehézségeken és választ adunk minden menet közben felmerülő kérdésre és kihívásra.