
A VitaHelpnek köszönhetjük a babánkat!
Régóta – lassan 5 éve – terveztünk babát, de valójában annak a hívei vagyunk, hogy ha valamiért természetes úton mégse sikerül, nem erőltetjük… Tudom, sok
Régóta – lassan 5 éve – terveztünk babát, de valójában annak a hívei vagyunk, hogy ha valamiért természetes úton mégse sikerül, nem erőltetjük… Tudom, sok
Nem is gondoltam, hogy új életem már az ajtóban várakozik, csak ki kellet nyitni azt.
Judit története ismerős lehet sokunk számára, de a legnagyobb stresszből is van kiút:„Az előző év utolsó néhány hónapja nehéz, stresszes időszak volt számomra, aminek következtében
A következő hetekben fokozatosan lettem jobban, egyik tünetem a másik után múlt el.
Azon kívül, hogy adott területeket kezeltünk, a teljes testre is nagy hangsúly került, így még olyan problémák is megoldódni látszanak, amik a kezelési tervbe egyelőre nem voltak felvéve.
Itt minden alkalommal a lehető leghamarabb fogadnak és a lehető leg személyre szabottabb megoldást találják meg számomra.
Betelt a pohár, amikor az óvodából újra hívtak, hogy nem önmaga, sokat sír (amúgy az óvodát imádja, sokszor haza sem akar jönni), megvigasztalhatatlan.
Iskolába sem akart menni, annyira elhatalmasodott rajta az önbizalomhiány.
Nem engedték el a kezem azonnal, ahogy kiléptem az ajtón és ezért nagyon hálás vagyok!
Végre egy hely, ahol tényleg figyeltek rám és és a kezelésem totálisan rám szabják.
Maradjon naprakész egészségközpontunk híreiről és akcióiról! Új feliratkozóinknak most meglepetésként 10%-os kupont adunk, amit webshopunkban vagy szolgáltatásainkon használhat fel egyszeri alkalommal.
A kupont feliratkozás után e-mailben küldjük megadott e-mail címére.
Nyitvatartás:
Hétfő-Csütörtök: 09:00-19:00
Péntek: 09:00-18:00
Szombat: Zárva
Vasárnap: Zárva
VitaHelp © 2022. All Right Reserved.