Cikkünkben egy olyan hozzáállást mutatunk be, amely összhangban van az ember és környezetének természetes (együtt)működésével, és amelyet mi is hirdetünk. Ha ezt magunkévá tesszük, testileg-lelkileg egészségesebben nézhetünk szembe az influenzaszezon finisével.
A megoldás: az immunerősítés
Filozófiánk alapján nem is ajánlhatunk mást, mint az immunrendszer folyamatos karbantartását, azaz a betegségek megelőzését. Ahogy a természetgyógyászok mellett egyre több orvos is hangsúlyozza: az influenzával szembeni védettség, illetve a betegség lefolyásának súlyossága alapvetően a szervezet saját védekezőrendszerének állapotán múlik, a legjobb stratégia tehát ennek erősítése.
Ez történhet egyrészt lelki oldalról, ha megteszünk mindent nyugalmunk és jókedvünk megőrzése érdekében. Szinte már közhelynek számít az orvosi kísérletek sorával bizonyított tény, miszerint az immunrendszer egyik fő gyengítője a negatív érzelmekben (félelem, tehetetlenségérzés, düh, stb.) megnyilvánuló stressz. De természetesen a védekezőrendszer fizikai úton való felturbózásának is megannyi módja létezik gyógynövények, vitaminok formájában.
Teljes értékű táplálkozás
Egyik előző blogposztunkban beszéltünk az étrend-kiegészítők szükségességéről, most pedig ejtsünk szót a kiegyensúlyozott táplálkozásról is: fontos, hogy fogyasszunk ipari feldolgozástól és tartósítástól mentes ételeket, amelyek (nagyjából) megfelelnek lakóhelyünknek és az évszaknak. Ilyen módon olyan fontos mikrotápanyagokhoz jutunk hozzá – a leghatékonyabb, a szervezetbe leginkább beépülő és azt legkevésbé terhelő formában -, amelyek a feldolgozott és módosított élelmiszerekben nem találhatók meg. Az évszaknak megfelelő étel azért fontos, mert tökéletesen összhangban van a természet ciklusaival.
Néhány tipp: jó (melegítő) hatásúak a csípős fűszerek (paprika), hagymafélék, olajos magvak, gabonák (zab, hajdina, köles), télálló alma, cékla, savanyú káposzta, torma, méz. Kerülendőek a joghurt, uborka, nagy mennyiségű nyers zöldség, zöld tea, mentatea, illetve minden iparilag feldolgozott és tartósított étel, import és primőr gyümölcsök, zöldségek.
A betegség lelki vetülete és a szelíd gyógymódok előnye
A VitaHelp Egészségközpontban azt valljuk, hogy minden betegségnek, így az influenzának is létezik lelki vetülete, amelyet szintén érdemes figyelembe venni. Eszerint a szemlélet szerint a betegség nem mindenáron elkerülendő jelenség, hanem a szervezet jelzése, hogy valamilyen szempontból nem a megfelelő úton haladunk, illetve önkorrekciós, tisztulási folyamat, ami által a lelki szinten megoldatlan problémáktól fizikai úton igyekszünk szabadulni.
Hibás hozzáállás, ha ahelyett, hogy figyelnénk, értelmeznénk és tiszteletben tartanánk testünk jelzéseit, különféle módszerekkel elfojtjuk, elnyomjuk a betegséget. Ebben az esetben ugyanis az alapprobléma nem oldódik meg, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy később sokkal súlyosabbá váljon, és a szervezetben a mélyebb rétegek felé haladva igazán komoly problémákat okozzon.
Ezekre a problémákra a VitaHelp két megoldást is kínál, az egyik a kineziológiai kezelés, a másik pedig a pszichológussal való konzultáció.
Forrás: tudatos vásárló