Sokan sokszor felteszik a kérdést, hogy kell-e pótolni külön a különböző vitaminokat és más mikrotápanyagokat vagy elegendő-e, ha „kiegyensúlyozottan táplálkozom”.

Nos, a véleményünk elég határozott, hogy igen, időről időre szükség van a pótlásra. Emellett természetesen fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, mivel azonban nincs olyan örök érvényű igazság, hogy ez mit is jelent pontosan, ebben a cikkben ezzel nem is foglalkozunk tovább.
Csak néhány alapkérdés, amelyekre nagyon egyéni válaszok vannak: tejet ehetek-e, szabad-e ennem, vagy gabonát egyek-e, szeretem-e, akarok-e húst enni, és a lista elég hosszan folytatható. Szóval, ha valakinek ebben a tárgykörben vannak kérdései, azt szeretettel várja dietetikusunk, Király Évi! 

De térjünk vissza a pótlások témaköréhez. Ebben számunkra abszolút példaértékű Dr. Paul Clayton 2007-es tanulmánya, amelyben azt vizsgálta több mint 4000 tanulmány elemzésével, hogy mi az, amit megeszünk átlagosan, és mennyi az, amire valóban szükségünk lenne. E kettő különbsége a „nutrition gap”, azaz a tápanyagrés. Ez az, ami nagyon sokak szervezetéből hiányzik nap, mint nap. Dr. Clayton tanulmánya rámutat arra, hogy mikrotápanyagokból óriási hiányokat szenvedünk. Egy tavalyi előadásán például – szerintem nagyon találóan – „II-es típusú éhezésként” említette ezt a hiányt, mert sokaknál már ilyen méreteket ölt.

A hivatalos ajánlással, amelyet Európában és Amerikában is használnak, nálunk RDA/INBÉ/NRV rövidítéseként találkozhatunk: ez az a minimum mennyiség, ami arra szolgál, hogy az adott tápanyag hiányától kialakuló betegségtől ne szenvedjünk. Ezt gyakran félreértelmezik és azt gondolják, hogy az így bevitt mennyiség elegendő az ideális, egészséges működés fenntartásához, pedig ez csak a minimum. Azonban vegyünk egy egyszerű példát:
a C-vitamin referenciaértéke 80 mg/nap – ezt, ha valaki eszik nyers gyümölcsöt, valószínűleg fedezni is tudja. Ez arra elég, hogy a skorbut, mint betegség ne alakuljon ki nála. Ettől azonban az egyén immunrendszere nagy valószínűséggel nem lesz képes megbirkózni már egy náthával sem. Tudjuk más tanulmányokból egyébként, hogy C-vitaminból akár grammos mennyiséget is tud szervezetünk kezelni, amikor szükség van rá.

Dr. Clayton válasza arra a kérdésre, hogy miért nem tudunk elegendő mikrotápanyagot bevinni csak és kizárólag táplálkozásból, két részre bontható. Az egyik oldalon ott van az a probléma, hogy az élelmiszerek mikrotápanyag-tartalma csökken, erre a szelénnel kapcsolatosan van több kutatás is.

A másik oldalon pedig a táplálkozásunk problémája. Ezen belül az egyik az, amit eszünk, amellyel cikkünket is indítottuk, a másik probléma pedig a mennyisége. Amíg pl. a viktoriánus korban egy átlag felnőtt férfi 8-10 000 kCal-t is elhasznált egy nap (a nők 7-8000 kCal-t), addig egy modern aktív ember sem használ 3-4000 Kcal-nál többet egy nap. Ennek a különbségnek nagy része életvitelünk következménye, eredménye. Ezen változtatni sokan nem tudnak, de mindjárt látható az is, hogy amíg 100-150 évvel ezelőtt kétszer annyi táplálékból kellett ugyanazt a mennyiséget bevinni mikrotápanyagokból, addig a csökkenő értékes tartalom mellett egyre kevesebb mennyiség mellett kellene ezt a feladatot megoldani.

Ezért valljuk azt, hogy ha állandóan nem is, de időről időre szükségünk van készleteink feltöltésére, a hiányok megszüntetésére amit csak külső pótlással tudunk megfelelő hatékonysággal megtenni.

A következő kérdés ezután csak az, hogy akkor mit szedjünk. Ez a következő cikkünkből kiderül.