Már több mint öt éve a VitaHelp hűséges vendége vagyok a családommal együtt, orvost nemigen láttunk azóta, és ha bármi bajunk van, tudom, hogy bizalommal fordulhatok az Egészségközpont munkatársaihoz, mert biztosan találnak megoldást minden kisebb-nagyobb problémánkra.
Nagy kedvencem a PAPIMI-készülék, régóta ismerem és használom, de az elmúlt hónapokban sajnos nélkülöznöm kellett, úgy vártam már az új gépet, mint a Messiást, annyira fájt a térdem ízületi kopás miatt. Minden évben kétszer (késő ősszel és tavasszal) elvégzek egy 10 alkalmas PAPIMI-kúrát, és ez így pont elég is szokott lenni, de a 2020 őszi etapom kimaradt. Persze szedek a térdemre hialuron-kapszulát is, ami ideig-óráig hoz is valami enyhülést, de úgy tapasztaltam, hogy önmagában kevés, mindig a PAPIMI rakja fel az I-re a pontot, azzal teljes a kép.
Amikor a VitaHelpes lányok értesítettek, hogy megérkezett a vadonatúj készülék, én már másnap reggel ott voltam. Megcsodáltam, milyen szép, új kezelőegységek is tartoznak hozzá, valamint egy kezelőágy, és a házon belül is elköltözött egy sokkal tágasabb, világosabb helyiségbe, csodás kilátással a városra. Szépen becsülettel le is jártam a 10 alkalmamat, és azután mintha új térdeket kaptam volna: tudom, hogy ez most jó pár hónapig ki fog tartani. Természetesen a hialuront sem felejtem el, jóval 60 fölött ez már beépült a napi rutinomba.
(Klára, 66)