Már kb. másfél éve voltak egészségügyi panaszaim a magas vérnyomástól kezdve, a nehézlégzésen, alvászavarokon át a lábfájásig.
Idő- és helyhiány miatt most nem sorolom fel, összesen hány helyen jártam, de voltam pl. kardiológián, és trombózisgyanúval kórházban is, sehol nem találtak semmit.

Nem mondom, hogy nem voltak kedvesek velem, de azt éreztem, hogy igazából nem is érdekli őket az állapotom.
Minden tünetre kaptam egy gyógyszert, és azt gondolták, el is van intézve. Ezt én az egészségügyi rendszer hibájának gondolom, a személyzet, az orvosok, ápolók bánásmódjával tulajdonképpen nem volt semmi bajom.

Kezdtem feladni, és továbbra is csak pörgettem a mókuskereket napi 10-12 órában: futárként dolgoztam az egyik nagy szállítócégnél. A tüneteim természetesen továbbra is fennálltak, mígnem egy nap helyettesítettem egy kollégámat egy másik körzetben, és így kerültem a VitaHelp Egészségközpontba, hogy elszállítsam a csomagjaikat.
A recepciós pultnál várnom kellett egy kicsit, hát olvasgattam a kihelyezett szórólapokat.
Ahogy sorra kerültem, beszédbe elegyedtem az egyik recepciós hölggyel, és ahogy ecseteltem neki a bajaimat, ő megkérdezte, hogy miért is nem megyek el hozzájuk egy Komplex szűrővizsgálatra?

Annyira hirtelen jött az egész, hogy azon kaptam magam, hogy a következő hétre megbeszéltem egy időpontot, amire el is mentem, és 3 óra alatt olyan válaszokat kaptam, amilyeneket egyik szakrendelésen sem.
És erre még jött az eredmények kiértékelése Mosó Attilával, aki a VitaHelp szakmai vezetője, vele rendesen belemelegedtünk a végén a lelki, mentális okokba is. Ezekről addig sehol szó sem esett… 
Az eredményeket összegezve,elölről-hátulról átgondoltam szó szerint az egész életemet, próbáltam összerakni visszamenőleg a puzzle darabkáit, hogy mi minden vezethetett ehhez a sok egészségügyi problémához, és arra a szinte pofonegyszerű megoldásra jutottam, hogy munkahelyet kell váltanom.

Lehet, hogy ez így elsőre furcsán hangzik, de ma, 8 hónappal később összeállt a kép, és tudom, hogy ezt kellett tennem, ez volt az egyetlen megoldás! Már akkor kiderült, amikor felmondtam, aznap este már jobban aludtam, mintha mázsás kő gurult volna le rólam, annyira megkönnyebbültem. A következő hetekben fokozatosan lettem jobban, egyik tünetem a másik után múlt el. Szerencsére olyan helyzetben voltam, hogy megengedhettem magamnak anyagilag ezt a kis pihenőt, de azóta még új munkahelyet is találtam, ahol a stressznek nyoma sincs.

Ha ez nem velem történik, másnak biztosan nem hiszem el! 

Hatalmas köszönettel tartozom a VitaHelpnek, de főleg Attilának, mert ha ez a mindent eldöntő beszélgetés nincs a szűrővizsgálat végén, akkor biztos, hogy a saját mókuskerekemben ragadtam volna, talán örökre. 

(Andor, 51)