Megfigyelte, hogy éjszakánként ugyanabban az órában ébred fel, és kíváncsi, mi állhat ennek hátterében? Az alvászavarok mögött többféle ok is meghúzódhat. Hogy mik lehetnek ezek, járjon utána, segítünk!
A kínai orvostudomány szerint szervezetünknek van egy úgynevezett biológiai órája, amelynek segítségével megállapíthatjuk, melyek azok a szervi és lelki problémák, amelyek alvászavart okoznak, és amelyek miatt felébredünk az éjszaka közepén.
Nehezen alszik el 21 és 23 óra között
Ebben az időintervallumban a legaktívabbak a véredények. Ha nehezen tudunk elaludni ebben az órában, előfordulhat, hogy a szervezetünk védekezőképességével, a mellékvesékkel vagy a pajzsmiriggyel adódnak problémák. Az elalvást megnehezítő lelki okok mögött pszichés zavarok vagy a stressz is állhat.
23 és 1 óra között szokott felébredni
Ebben az időszakban a legintenzívebb az epehólyag-működés. Ez a szervünk a napközben elfogyasztott zsírok feldolgozásáért felelős. Ha gyakran ébred ebben az időintervallumban, azt jelenti, több olyan ételt kellene beiktatnia az étrendjébe, amelyek egészséges zsírokat tartalmaznak. Az esetleges lelki okok mögött a mások és önmagunk fölötti ítélkezés és kritizálás bújhat meg.
1 és 3 óra között ébred fel
Ebben az intervallumban a máj teljes erővel méregtelenít. Ha ilyenkor tapasztalunk alvási nehézségeket, azt jelenti túlterheljük szervezetünk anyagcsereközpontját. A súlyos egészségügyi problémák elkerülése érdekében ideje csökkenteni az elfogyasztott alkoholmennyiséget, és alaposan átvizsgálni étkezési szokásainkat. A felgyülemlett düh, harag és önhibáztatás még jobban súlyosbítja a problémát.
3 és 5 óra között ébred fel
Eljött a tüdő aktív ideje, oxigént halmoz fel, hogy felkészüljön az egész napi munkára. Ebben az időintervallumban gyakran érezhetjük szomorúnak és bánatosnak magunkat. Az ebben az órában tapasztalt alvászavarok depresszióra is utalhatnak. A gyógyulás érdekében táplálkozzunk egészségesebben és töltsünk több időt a friss levegőn.
5 és 7 óra között ébred fel
Ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Semmi szokatlan nincs abban, ha ilyenkor ébredünk fel, ugyanis előfordulhat, hogy szervezetünk meg szeretne szabadulni a méreganyagoktól. Ennek kiküszöbölésére fogyasszunk minél több folyadékot, főleg vizet. A lelki okok mögött a mindennapjaink során érzett kétségbeesés, vagy a fejlődés iránti sóvárgás állhat.
Most, hogy tisztában van azzal, mi okozhatja az alvászavart az ön esetében, a minőségibb és nyugodtabb pihenés érdekében már ma elkezdheti kiiktatni a problémát.
Forrás: filantropikum.com, balazsrozalia