Tavaly derült ki, hogy nem lehet természetes úton gyermekünk, csak a lombikprogram jöhet szóba. Nem gondolkoztunk sokat a párommal, biztosak voltunk benne, hogy belevágunk, ugyanakkor szerettük volna, ha minél kevésbé viseli meg a szervezetemet a hormonkezelés. Korábban már jártam a VitaHelpnél komplex szűrővizsgálaton, így adott volt, hogy hozzájuk fordulunk egy kis támogatásért. A hormonkezelést kiegészítő vitaminokat – mint a D3, a folsav és a terhesvitamin – itt szereztem be, mert ezek természetes alapú készítmények, így nem terheltem a szervezetem halmozottan. Jártam PAPIMI-kezelésre a petefészkek stimulálása érdekében, illetve a mell-ultrahangon apró cisztákat találtak, amivel ugyan teendőm nem volt, csak figyelni ha változik, erre is a PAPIMI-kezelést alkalmaztam. Az első három kezelés alatt pontosan éreztem, hogy hol is vannak ezek a ciszták, a negyedik alkalomtól viszont már egyre kevésbé! Az első hormonkezelésünk sikertelen lett és a cikusomat is teljesen felborította. A laboreredmény nagyon alacsony progeszteronszintet mutatott, erre a Women’s Creamet kaptam, amit 2 ciklus alatt használtam és a harmadik menstruációmnál már minden rendben volt. 5 hónap telt el és úgy érzem, fizikailag és lelkileg is készen állok a folytatáshoz. Hálás vagyok az egészségközpontnak, hogy ilyen szuper termékekkel és nem hagymányos kezelésekkel segítettek, így pozitívan indulok neki az újabb kezelésnek!
(Eszter, 33)
Képünk illusztráció