Te tudod, mi a különbség egy sima gyomorrontás, az ételallergia, valamint az ételintolerancia között? Hallottál a gyógymódokról is, melyek segítségedre lehetnek?
Szabadságunk alatt jobban elengedjük magunkat, ilyenkor előfordul, hogy a fogyasztásra szánt élelmiszereink frissessége erősen kétséges, vagy nem megfelelően tároltuk azokat. Egy állott dinnye vagy éppen egy többnapos hús elcsemegézése után is felléphet hasmenés, hányás, fejfájás, de reszketés is jelentkezhet, hogy csak a legintenzívebb és legáltalánosabb tüneteket említsük… De okozhatja panaszainkat vírus- vagy baktériumfertőzés is. Ha szerencsénk van, nem kapunk ételmérgezést, „csak” egy gyors lefolyású gyomorrontást, ami után néhány nap múlva már el is felejtjük a kellemetlen következményeket. A folyadékbevitel mennyiségének emelésére és kortyonkénti bevitelére, valamint kímélő ételek fogyasztására korlátozódik csupán a gyógymód, melyhez orvosi felügyelet sem szükséges. Ha tüneteink 3-4 nap elteltével sem enyhülnek, vagy múlnak el, mindenképp forduljunk orvoshoz.
Lehetnek azonban a szervezetnek olyan reakciói is, melyeknek a hátterében komolyabb probléma áll. Ételallergia során a szervezetünk IgE (Immunglobulin E) nevű antiteste dolgozik, melynek legfontosabb jellemzője, hogy akár már egy falat étel bevitelével is gyors és heves immunválasz lép fel. Ez adott esetben akár halálos is lehet. Az ekkor fellépő élettani reakciókról egy korábbi cikkünkben olvashatsz.
Az ételintolerancia viszont sokszor évekig, évtizedekig lappang, majd pedig fokozatosan panaszokat okoz. Ebben az esetben az emésztőrendszer érzékeny egyes tápanyagokra, nem tudja megfelelően lebontani azokat. Nem jár heves reakciókkal, a válasz mindig lassú, és kizárólag az emésztőrendszerben fordul elő. Az egyik legismertebb formája a lisztérzékenység (cöliákia) vagy éppen a tejallergia. Tünetei lehetnek emésztőrendszeri jellegűek, de számos bőrprobléma, vagy közérzettel kapcsolatos panasz is ételintoleranciára vezethető vissza. Mindezek az étrend változtatásával jelentősen mérsékelhetők.
Vagyis az ételallergia és ételintolerancia nem tévesztendő össze egymással, a lényeg, hogy az előbbiért az emésztőrendszer, utóbbiért elsősorban az immunrendszer a felelős.
Immunrendszerünk helyes működése szoros kapcsolatban áll a bélrendszerünkkel. Tudj meg többet erről szakmai vezetőnk, Mosó Attila cikkéből.
Az ételallergia és az ételintolerancia sokszor hasonló tüneteket produkál, azonban kezelésük, gyógymódjuk eltérő lehet.
Az ételintolerancia tünetei:
- hasfájás, jellemzően étkezés után 1 órával,
- bélbántalmak, székelési panaszok,
- puffadás,
- gyomorfájdalom, gyomorérzékenység,
- fejfájás,
- bőrproblémák, leginkább ekcéma megjelenése.
Gyógymód: az ételintolerancia Immunglobulin G (IgG) ellenanyag-vizsgálattal a vérből megállapítható. A nálunk is igénybe vehető FOODTEST 200+ segítségével egyetlen, kis mennyiségű vérmintából egyidejűleg 226-féle élelmiszer és élelmiszer-alapanyag ellen termelt IgG antitest mennyisége kimutatható. Jelenleg nem ismert más olyan vizsgálat, mely ennél több élelmiszer-érzékenységet lenne képes kimutatni.
Az ételintolerancia nem gyógyítható, de a dietetikus által összeállított diéta betartásával gyógyszeres kezelés nélkül megszüntethető.
Az ételallergia tünetei:
- arc, torok gyors megduzzadása,
- nehézlégzés, fulladás,
- csalánkiütés,
- viszketés,
- hasfájás,
- hányinger,
- szédülés,
- ájulás,
- súlyos esetben anafilaxiás sokk.
Gyógymód: alternatív és természetes terápiákkal sokat tehetünk immunrendszerünk erősítéséért, amely hatására az allergiás reakciók intenzitása mérséklődhet, előfordulásuk csökkenhet. Súlyosabb allergia esetén szakorvos javaslatára akár gyógyszeres kezelésre is szükség lehet, azonban az is kiegészíthető természetes terápiákkal, étrend- kiegészítőkkel, csökkentve a gyógyszerek okozta mellékhatásokat.
Célzott terápiák mellékhatások nélkül
Az alkalmazott terápiák nagy százalékban akár a gyógyszeres kezelést is kiválthatják.
- Először egy szűrővizsgálat segítségével mérjük fel a kiváltó okokat és a szervezet általános állapotát.
- Az eredményekből személyre szabottan terápiás tervet állítunk össze (ez állhat fizikai terápiából, étrend-kiegészítőkből, homeopátiás alkati szerekből és életmódbeli változtatásokból
Az allergiakezelés hatékony és természetes módjairól egy régebbi cikkünkben bővebben is írtunk.
Akármilyen tüneteink is vannak, mindenképp járjunk utána, mi okozza panaszainkat, legyen az egy rendszeresen fellépő ételintolerancia vagy egy életveszélyes ételallergia. Szakszerű kezeléssel nem csak a közérzetünkben következnek be pozitív változások, de elébe mehetünk a tünetek komolyabbá váláshoz is.