A gyermekgyógyász szakvizsgám mellett ritkaságnak számít, hogy további 6 szakterületen van orvosegyetemi licenszvizsgám: neurálterápia, hagyományos kínai orvoslás, méregtelenítő módszerek, véroxigenizációs módszerek, homeopátia és csak diagnosztikus természetgyógyászati
módszerek.
Lassan 3 évtizede magánorvosként dolgozom. Az egyetemi kapcsolataimat sokáig használtam a praxisomban, például radiológiai, mikrobiológiai és laborvizsgálatokat személyesen kontrolláltam a radiológián, mikrobiológián és klinikai laboratóriumban, hogy gyorsan juthassak diagnózishoz és
összevethessem az eredményeket azokkal a fejlett technológiájú módszerekkel, amelyeket az orvos-természetgyógyászatban használunk. Elmélyedtem az orientalista diagnosztikában is, amit a távolkeletigyógymód-rendszerek használnak évezredek óta. Jártasságot szereztem íriszdiagnosztikából, amit éppen a klinikai diagnosztikával egybevetve volt szerencsém kutatni, és feltárni a valódi jelentőségét – szemben azzal az elterjedt téves nézettel, melyben
szervdiagnosztikára próbálják használni.
Két tűz közé kerültem emiatt, hogy a kollégáim számára a természetgyógyászat vörös posztó, míg a természetgyógyászok egy része felkészületlen, de annál hivalkodóbb, és nem tűri a kritikát. Egyik csoport sem képes megemészteni, hogyha olyan tárgyi tudással, tapasztalattal, sikerekkel
szembesítem őket, amit a következetesen, személyre szólóan alkalmazott módszerekkel értem el.
A méregtelenítésről 20 éve könyvet írtam, bízva az egyetemi képzés kialakulásában, ami ezen a téren a mai napig várat magára.
Főleg „revitalizáló” kúrák kidolgozásával és felügyeletével foglalkoztam. Olyan kúrákat írtam elő, melyekkel krónikus betegek életminősége javítható, szerencsés esetben és kellő kitartással a betegség felszámolható. Szükséges helyzetben coachinggal segítettem a hatékony haladást.
Az állapotváltozás mérése ezen a szakterületen létfontosságú, hiszen a szervezetünk belső szabályozására minden esetben számítanunk kell, akkor is, amikor ez olyan panaszokat okozó változásokban jelentkezik, amit elsősorban elkerülni szeretnénk.
Több vizsgálómódszer szimultán alkalmazása révén igyekszem tájékozódni a szervezetünkben zajló finomszabályozási folyamatokról, hogy ott segíthessek, ahol a javulás érdekében leginkább szükséges.
Az elmúlt években jártasságot szereztem a kannabinoid medicinában. Saját metódust dolgoztam ki az endokannabinoid rendszer gondozása során a változások felismerésére, hogy a megfelelő ideig és dózisban alkalmazhassam a CBD-készítményeket. (Konstellációanalízis)
Az ismereteimet előadásokon, konferenciákon is igyekszem megosztani, a szakemberkiképzésben is szerepet vállalok.
A VitaHelp csapatához régi baráti szálak fűznek, együttműködésünk a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jegyében folyik.