38 éves vagyok, sportos, jó kondiban de mégis úgy el tudtam feküdni a nyakam, vállam, hogy már zsibbadt a jobb karom, illetve öltözni sem tudtam, úgy fájt felemelésnél.

Kislányom a betegsége miatt velünk aludt, mellette pedig, ahogy kicsavarodva feküdtem, szó szerint nyomorékra aludtam magam.

Napokig húztam, de amikor már a pulóveremet sem tudtam fel- és levenni, akkor felkerestem a VitaHelpet.

Gerincterápiát javasoltak egy másik, ún. PAPIMI-terápiával kiegészítve. 

A gerincterápián kiderült, hogy nem a vállam a ludas, hanem a nyaki 6-7-es csigolyám volt elmozdulva. A terápiák során ezt kezelték, és nem hittem el még én sem, de már az első terápia után kisétálva az ajtón jutott eszembe, hogy a kabátomat fájdalom és szenvedés nélkül vettem fel.

Még néhányszor elmentem kezelésre, de igazából csak azért, hogy tényleg 100%-osan meggyőződjek róla, hogy ez nem újul ki.

Nagyon hálás vagyok a VitaHelpnek ezért és tudom, hogy ha bármikor ilyen előfordul, akkor nem kell napokig szenvednem, mert ők azonnal tudnak segíteni!

(Brigi, 38)