Ebben a hónapban “ünnepeljük” a cukorbetegeket. Noha ez nem egy vidám esemény, arra mégis kiváló alkalom, hogy szóba hozzuk a témát. Mi sokat és sokszor beszélünk róla, hiszen a cukorbetegség is “tagja” az ún. NCD-betegségek nem túl díszes “társaságának”. Ezek azok a krónikus (tehát tartósan fennálló) betegségek, amelyeket a hagyományos gyógyszerekkel nem tudunk gyógyítani.
Ahogy egyre inkább megértjük ezeket a betegségeket, egyre inkább értjük azt is, hogy miért nincs “csodapirula”. Minden ilyen betegség kialakulásának több oka van egyszerre. Ezt leginkább egy süllyedő hajóval lehet érzékeltetni, amelyen van kb. 6-8 lyuk, amiket, ha külön-külön próbálunk betömködni, csak süllyedünk a mélybe, azonban ha megkeresünk minden lyukat és be is tömjük azokat egyesével, akkor elérhetjük a sikert. Ez persze sokszor lassú folyamat, és olykor az egyénnek is szenvedés.
Azonban ne rohanjunk ennyire előre. Nézzük meg előbb, hogy mit is értünk cukorbetegség alatt, mert itt tulajdonképpen nem egy, hanem inkább 3 kórképről beszélünk, bár ezek nem teljesen függetlenek egymástól. Klasszikus értelemben véve két típusa létezik – találóan I-es és II-es jelzővel illetik őket. Azonban az utóbbi időben egyre gyakoribb a 3-ik “jelölt” is, melyet inzulin-rezisztenciának hívunk (IR). Ez utóbbi viszonylag “új”, hiszen korábban nem kapott külön figyelmet, pedig ma már tudjuk, hogy a II-es típus előtt nagyon sok esetben akár évtizedekig fennáll az állapot, csak nem vesszük észre.
I-es típus, avagy derült égből villámcsapás
Vegyük sorra a típusokat. A tudomány szerint az I-es típus hátterében genetikai hiba miatt egyáltalán nem, vagy nem elég inzulint termel a hasnyálmirigy, így hiába eszik valaki ideálisan, esélye sincs arra, hogy gyógyszer nélkül minőségi életet tudjon élni. Az I-es típus esetében nincs mese: valamilyen formájú és mennyiségű inzulinpótlásra szükség van. Persze, ha valakinek még kis mértékben működik a hasnyálmirigye, akkor megfelelő életmóddal, táplálkozással és tápanyagpótlással kis mennyiségre lehet csökkenteni az inzulinpótlást. Tehát az életmód ebben az esetben (is) fontos. Ez a típus általában gyermekeknél, fiatal felnőtteknél alakul ki. Ez a teljes lakosság nagyon kis százalékánál fordul csak elő. Kialakulása általában derült égből villámcsapásként jelentkezik. Az 1-es típusú cukorbetegség jelentkezésének pontos okai nem ismertek, ezért sajnos megelőzni sem lehet. A tudósok szerint genetikai eredetű, ezért öröklődhet is. De a legújabb kutatások szerint egyes vírusok által termelt inzulinszerű anyagok is okozhatnak diabéteszt.
Vélhetően két okból emelkedik az 1-es típusú cukorbetegek száma: az egyik az esetek pontosabb regisztrálása, a másik pedig pont a hatékony gyógyszeres terápia miatt kevesebben halnak emiatt, mint korábban.
Lassú és nem fáj. Mi az?
A II-es típus, vagy ahogy néha még ma is hívják, az “időskori” cukorbetegség (bár egyre több fiatalkorút is érint ma már) nem csak genetikai hibán múló betegség. Van benne genetikai faktor, hiszen a hajlam és a rizikó öröklődhet, de itt azért ennél jóval többről van szó. Az I-sel ellentétben nem hirtelen jelentkezik, a tünetek évekig fennállhatnak különösebb fájdalom nélkül, így a betegségtudat sem alakul ki az érintettben. Egy vércukormérésen mért magas érték vagy egy laborvizsgálat árulhatja el a betegség meglétét.
A II-es típus számai túlzás nélkül drámaian alakulnak nagyjából minden fejlett országban, bár Magyarország különösen gyengén teljesít még világviszonylatban is. Ennek a betegségnek az előszobája sok esetben az Inzulinrezisztencia (IR), ami ugyan nem mindig lesz cukorbetegség, de mivel a két betegségben nagyon sok a közös nevező, így érdemes róla együtt beszélni. Egy fontos különbség azért mégis van. A cukorbetegség legnagyobb rizikója maga a betegség szövődményei, míg IR esetében számos probléma forrása lehet, ami nem feltétlenül kapcsolunk össze vele. Ilyen tünetek gyakran a PCOS (policisztás ovárium szindróma), a meddőség, a hangulatingadozások és még lehetne sorolni a különböző tünteket, amik esetében az IR közel sem biztos, hogy felmerül, mint “kutakodási” terület.
Egy biztos, és ez közös a II-es típusban és az IR-ben, az életmódunk okozza a betegséget, és a kezelése is ennek megfelelően életmóddal a leghatékonyabb (amíg ennek a lehetősége fennáll).
Életmódváltás a kulcs
Ha gyógyszeres vagy inzulinos kezelésre is szorulunk, akkor is érdemes az életmódon változtatni, mert II-es típus esetén találkoztunk már számos olyan esettel, amikor nagyon jelentős javulást, sőt néhány esetben, teljes gyógyulást lehetett elérni. Ehhez az út persze azért nem is olyan egyszerű, mert számos pontját meg kell változtatni az életünknek, hogy hatékony legyen a terápia.
Néhány fontos eleme ennek (a teljesség igénye nélkül!):
- teljes étrendi változtatás, beleértve a különböző ételintoleranciák szűrését és az intoleráns ételek elhagyását. Sokan kérdezik, hogy ez diétát jelent-e. Erre mindig azt szoktam mondani, hogy ne diétaként tekintsünk rá, mert ez nem ideig-óráig szól, és amikor a “diéta” szót emlegetjük, valahogy mindenkinek egy átmeneti rossz jut az eszébe.
- Napi-heti mozgás bevezetése – nagyon keveset mozgunk, amíg közel 130-140 évvel ezelőtt átlagosan 5-10 ezer kCal-t használtunk el egy átlagos napon, ma már lassan élsportolók sem használnak el ennyi energiát. Nem ritka ma már, hogy akár 2500 kCal is sok valakinek.
- A hiányállapotok megszüntetése – nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez milyen fontos, és ahogy más betegségek esetén, itt is ez az egyik legfontosabb eleme a gyógyulásnak, mert az a szerkezet, amiből hiányoznak részek, nem lesz tökéletes. Erről szól egy egész korábbi cikkünk!
- Víz, víz és víz – nem is értem miért gondolják egyesek, hogy napi 1, azaz egy pohár vízzel tudunk létezni. Sajnos a hidratálás hiánya részben természetes folyamat, ezért kell az időseknek erre még inkább odafigyelni.
- A stressz kezelése – a stressz a XXI. század pestise. Nem tudjuk követni a gyors információáramlást, nem erre vagyunk tervezve. Ma már nincs olyan ember fejlett vagy fejlődő országban, akinek ezt ne kellene tanulnia, és sajnos alig van olyan, aki ezt tényleg tanulta is. Arról nem is beszélve, hogy hányan még odáig sem jutnak el, hogy rájöjjenek arra, hogy segítségre van szükségük. Lehet tagadni, de minek?
Ezeken túl is lehetnek még más kiváltó okok, mi csak a legfontosabbakat és leggyakoribbakat soroltuk fel. Ahhoz, hogy egy cukorbeteg elkerülje a súlyos és visszafordíthatatlan szövődmények kialakulását, ahhoz oda kell figyelnie magára, és szakemberek segítségét érdemes kérnie. Az ő iránymutatásaik alapján egy cukorbetegséget megelőző állapotból jó eséllyel lehet visszatérni az egészségesek közé. De ehhez változtatnunk kell az életmódunkon.
Persze, aki nem szeretne változtatni, annak marad a gyógyszer, és az egyre betegebb teste, amivel egészen hosszú ideig el lehet húzni a dolgot.
Azonban szerintem abban, aki ezt a cikket olvassa, van annyi erő és akarat, hogy képes és akar változtatni. Ideje kihúzni fejünket a homokból, és elindulni a változások útján!
A VitaHelp szakmai vezetője