Már több éve élünk boldog párkapcsolatban, így eldöntöttük a párommal, hogy itt az ideje szülővé válni. A témában már nagyon sokat olvastam, így tudtam, hogy nagyjából mire számítsak. 6 év fogamzásgátló tabletta szedése után azonban a ciklusom jobban felborult, mint amire számítottam. A nőgyógyászom megnyugtatott, hogy majd szépen helyreáll minden, illetve hogy a panaszaim nem utalnak komoly problémára. Én azonban nem nyugodtam meg, kiszámíthatatlan volt a menstruációm ideje és ez plusz problémát jelentett a babaprojekt ideje alatt is, sosem tudtam mihez viszonyítani a dolgokat, illetve sok-sok szakirodalom olvasása után az volt a sejtésem, nincs megfelelően peteérésem. Egy jó barátnőm ajánlotta, hogy keressem meg a VitaHelp Egészségközpontot, biztosan tudnak segíteni, sőt, van egy külön programjuk, kifejezetten babát tervezők számára. Ennyire azért nem akartam még előre rohanni, úgy gondoltam, elég lesz, ha az én ciklusom rendeződik és aztán bízzuk a természetre, minden sínen lesz. A párom sem szerettem volna bevonni, hiszen a férfiak sok esetben másképp gondolkodnak. Egy szó, mint száz, felkerestem az egészségközpontot, ahol egy komplex szűrővizsgálatot javasoltak, amiből teljes képet kapunk a szervezetem- azon belül a hormonrendszerem- állapotáról. Ki is derült, hogy a hormonjaim felborultak. Ezután következhetett a helyreállítás, melyhez az alábbi termékeket kaptam: progeszteron krémet (Women’s Cream), homeopátiás cseppeket és Prenatal Multivitamin-t, ami már terhesség előtt is szedhető, a felkészülési időszakban. Alapvetően sosem terveztem kismama vitamin szedését, de ezek a termékek semmilyen mesterséges anyagot nem tartalmaznak, kizárólag vitaminokat, gyógynövényeket, így adtam egy esélyt a dolognak. Nem tudom külön melyik volt a leghatásosabb, valószínűleg egyben az egész kombináció, de 3 hónap után tankönyvi ciklust produkáltam, nőgyógyászati vizsgálat igazolta, hogy odabent is minden rendben, a peteérés is megfelelő. A kismama programra nem volt szükség, elég volt engem “rendbe rakni” és a gyors eredmény lelkileg is nagyon jó hatással volt rám, olyannyira, hogy 4 hónap múlva a kezemben tarthatom a kisfiam. Köszönöm a barátnőmnek a jó tanácsot és köszönöm a VitaHelp csapatának a segítséget!