Az év első napjai különös lelkiállapotot hoznak magukkal. Új naptár kerül a falra, tiszta lap nyílik a határidőnaplóban, és sokak fejében megszületik a gondolat: most tényleg másképp csinálom. Az újévi fogadalmak hagyománya mélyen beépült a kultúránkba, még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy ezek nagy része néhány hét, legfeljebb egy hónap után elhal. De vajon miért ragaszkodunk mégis hozzájuk évről évre?

A VitaHelp szakmai vezetője, Mosó Attila szerint az új év elsősorban szimbolikus kapaszkodó.
„Az ember agyában benne van, hogy új lap, új élet, egyfajta megújulás. Januárban lapozunk a naptárban, új naptárt veszünk, és az ember sokszor szeret ehhez nagy dolgokat kötni” – fogalmaz. A probléma nem magával az elhatározással van, hanem azzal, hogy irreálisan nagy változásokat várunk el magunktól, túl rövid idő alatt.

A VitaHelp tapasztalatai szerint egyébként az egészségügyi ellátásban nem figyelhető meg olyan látványos januári roham, mint például a fitnesztermekben. „Van, igen, előfordul, hogy valaki régóta halogat egy döntést, és januárban vág bele, de ez nem egy kiugró jelenség. Nem olyan, mint egy edzőterem, ahol januárban hirtelen megugrik a létszám, majd tavaszra visszaesik” – mondja Mosó Attila. Ennek oka részben az, hogy a VitaHelphez fordulók eleve egy speciális közönséget képviselnek: sokan már meglévő problémával érkeznek, másokat orvosi javaslat irányít ide, így nehéz általánosítani a klasszikus „újévi fogadalmas” viselkedést.

Ami viszont közös mintázatként megjelenik, az nem a teljes életmódváltás, hanem egy-egy konkrét, nagyobb döntés. „Aki hozzánk jár, ott az újévi fogadalom inkább egy komolyabb elhatározás formájában jelenik meg. Például valaki végleg eldönti, hogy leszokik a dohányzásról, és akkor ezt tényleg komolyan veszi. De olyan, hogy januárhoz kötődően teljes életmódváltás, az nem jellemző.”

És talán nem is véletlen. Az újévi fogadalmak legnagyobb buktatója ugyanis éppen az, hogy túl nagyot akarunk egyszerre. „A legnagyobb hiba az, amit tapasztalok, hogy ilyenkor túl nagy dolgot akarunk. Nagyon jól hangzik az elhatározás, de annyira nagy léptékű a változás, hogy a lelkesedés nagyjából két-három hétig, maximum egy hónapig tart” – mondja a szakember. Ilyenkor a kudarc szinte előre be van kódolva, ami nemcsak a fogadalmat teszi semmissé, hanem az önbizalmat is rombolja.

Mosó Attila szerint sokkal működőképesebb a kicsi, reális célok kijelölése. Egy gyakori példa a testsúlycsökkentés: „Ha valaki azt mondja, hogy most leadok egy kilót, az egy tartható cél. De az a plusz súly, ami évek alatt jött fel, nem fog fél év alatt eltűnni, és ne is ez legyen az elvárás. Ha irreális célt tűzünk ki, előre programozzuk a csalódást.” A kisebb célok viszont sikerélményt adnak, ami önmagában motiválóvá válhat.

A másik kulcstényező a segítségkérés. Legyen szó táplálkozásról, mozgásról vagy bármilyen egészséggel kapcsolatos változtatásról, egy szakember jelenléte nem gyengeség, hanem biztonsági háló. „Ha valaki évek óta nem sportolt, és hirtelen elkezd edzeni, nagyon könnyen megsérül vagy túlterheli magát. Egy szakember segít a fokozatosságban, kijelöli a határokat, motivál menet közben. Ez teljesen más, mint januárban venni egy edzőtermi bérletet, amit február közepén már nem használunk.”

Sokan abban is bizonytalanok, hogy érdemes-e megosztani a fogadalmaikat a családdal, barátokkal. A válasz erre nem egyértelmű. „Ez nagyon családfüggő” – hangsúlyozza Mosó Attila. Egy támogató közegben a környezet motiváló erő lehet, különösen gyerekek mellett, akik őszintén és jóindulatúan kérdeznek vissza: ‘Anya, hogy haladsz vele?’ Ugyanakkor léteznek olyan családi dinamikák is, ahol a megosztás inkább visszahúzó hatású. „Sokszor elhangzik, hogy ‘háromszor megpróbáltad, miért pont most sikerülne?’ Ezek a mondatok rendkívül rombolóak.” Ilyen helyzetben érdemes megtartani magunknak a célt, és csak akkor beszélni róla, amikor már van mögötte eredmény.

Az újévi fogadalmak tehát nem azért buknak el, mert január rossz időpont lenne a változásra, hanem mert túl nagy terhet rakunk rájuk. Az új év önmagában nem változtatja meg az életünket – viszont jó alkalom lehet arra, hogy reális, fokozatos és támogatott döntéseket hozzunk. És talán ez az a megközelítés, ami nem februárban ér véget, hanem valódi változást hoz az év hátralévő részében is.

VitaHelp nutrigenetika 

A VitaHelp nutrigenetikai megközelítése abban segít, hogy ne általános tanácsok mentén próbáljunk „jobban élni”, hanem a saját genetikai adottságainkhoz igazítsuk a mindennapi döntéseinket. A nutrigenetikai vizsgálat megmutatja, hogy a szervezetünk hogyan reagál bizonyos tápanyagokra, szénhidrátokra, zsírokra, vitaminokra vagy akár a koffeinre és az alkoholra.

Ez különösen fontos lehet olyan helyzetekben, amikor valaki hiába próbál egészségesen étkezni, mégsem érzi magát jobban, vagy amikor egy krónikus állapot – például inzulinrezisztencia, cukorbetegség, hormonális egyensúlytalanság vagy fokozott stresszterhelés – miatt a „tankönyvi megoldások” nem működnek. A VitaHelp nutrigenetika célja nem a tiltás, hanem az értelmezés: megérteni, hogy mi miért hat ránk úgy, ahogy.

A személyre szabott eredmények segítenek abban, hogy az életmódváltás ne kényszer, hanem érthető és hosszú távon fenntartható folyamat legyen – kevesebb bűntudattal, több kontrollérzettel.