Az életet nem feladni, hanem újra felfedezni – Nóra története

31 éves voltam, amikor SM-mel (sclerosis multiplexszel) diagnosztizáltak. Egyik napról a másikra teljesen megváltozott az életem. A betegség egyre több területen nehezítette meg a mindennapjaimat, és idővel már kerekesszékbe is kerültem. Az orvosaim a tüneteim enyhítésére gyógyszeres kezelést javasoltak, de a kilátásaimmal kapcsolatban nem sok biztatót hallottam.

Egy idő után az ember már nem is igazán tervez. Csak próbálja valahogy átvészelni a napokat. Én is nagyon mélyre kerültem, testileg és lelkileg egyaránt.

A VitaHelpről egy ismerősömön keresztül hallottam. Őszintén szólva úgy voltam vele, hogy nincs mit veszítenem. Elmentem egy komplex szűrővizsgálatra, és már ott ért néhány meglepetés. Olyan összefüggésekre és mélyebb problémákra világítottak rá, amelyekről ugyan tudtam, de soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen vizsgálat során felszínre kerülhetnek. Ez volt az első pont, amikor elkezdtem azt érezni, hogy talán érdemes bizalmat szavaznom ennek a folyamatnak.

A családom, a szüleim és a testvéreim támogatásával belevágtam az ajánlott komplex programba. Ez nem egyetlen kezelésről vagy egy gyors megoldásról szólt. Nagyon sok területet érintett: a fizikai állapotomat, a táplálkozásomat, az életmódomat, de talán mindenekelőtt a mentális állapotomat.

A program részeként PAPIMI-terápián, Galileo-tréningeken és Nelson-kezeléseken vettem részt, emellett teljesen átalakítottam az étkezésemet és az életmódomat. Heti rendszerességgel jártam kineziológiára is. Rengeteget kellett dolgoznom magamon. Nemcsak a testemmel, hanem a gondolataimmal, a félelmeimmel és az egész addigi hozzáállásommal is.

Azt mondtam magamnak, ha néhány hónap múlva sem érzek semmilyen változást, legalább megpróbáltam. Ennyivel talán tartoztam saját magamnak.

Aztán valami elkezdett megváltozni.

Nem egyik napról a másikra történt, és nem is egyetlen kezelés hatására. Néhány hét elteltével azonban már éreztem, hogy valami más. Mintha azok a láthatatlan súlyok, amelyek az évek alatt egyre több rétegben rakódtak rám, lassan elkezdtek volna lekerülni rólam. Olyan volt, mint amikor egy hagymát hámozunk: rétegről rétegre szabadultam meg valamitől, ami addig egyre nehezebbé tette az életemet.

Emlékszem, milyen különös érzés volt, amikor reggelente először újra azt gondoltam: talán ma van miért felkelni. Ezt az érzést már nagyon régen nem ismertem.

Aztán teltek a hónapok, majd az évek. Rengeteget változott az életem. Ma újra szabadon mozgok, fájdalmak és azok a korábbi, mindent beárnyékoló lelki terhek nélkül élem a mindennapjaimat. Újra tudok mosolyogni, nevetni, sőt, táncolni is!

És talán ez utóbbi mondja el a legtöbbet arról, mennyit változtam. Visszakaptam önmagamat, a humoromat, az életkedvemet és azt a határozott, vidám nőt, aki valahol mindig is ott volt bennem.

Persze nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy ez egy könnyű vagy néhány hetes történet volt. Hosszú évek munkája van mögötte, és a mai napig fontos része az életemnek az odafigyelés, a tudatosság és az, hogy folyamatosan tegyek magamért. A kezeléseim és az életmódváltásom is egy hosszú folyamat részévé váltak.

Amiért különösen hálás vagyok a VitaHelpnek, az nemcsak az, hogy elindítottak ezen az úton. Hanem az a támogatás, figyelem és hit is, amit akkor kaptam, amikor én már nagyon nehezen hittem saját magamban.

Amikor mások már nem igazán láttak előttem sok lehetőséget, ott kaptam egy új kapaszkodót és egy olyan lendületet, amire óriási szükségem volt.

Nem állítom, hogy mindenkinek ugyanaz az út járható, és azt sem, hogy létezik egyetlen megoldás mindenre. De azt biztosan tudom, hogy nekem megérte esélyt adni magamnak.

Ma már nem csupán túlélni szeretném a napokat. Élni szeretném őket. Minél teljesebben, minél szabadabban, a lehető legtöbb nevetéssel.

És azt hiszem, ennél többet nem is kívánhatnék magamnak.

Nóra