NEMZETKÖZI TOXIKOLÓGUS, SZAKGYÓGYSZERÉSZ

Kapcsolat a természetgyógyászathoz:

„Amit magunkból és a környezetünkből negatív értelemben elveszünk, annak pótlását a természet felkínálja, csak ezt a forrást meg kell találni..”

Ebből épült és építkezik a mai napig a természetgyógyászat területéről azon hatóanyagok keresése, kutatása és a különböző betegségekben való alkalmazása, amit a 21. században a természetgyógyászat a terápiákban alkalmaz. 

Gyógyszerészhallgatóként korán megismerkedtem a gyógynövényekkel, azok hatóanyagaival amiket nagyon régen elsősorban empirikus módon használtak, főleg azok a gyógyítók akiknél a tudás apáról fiúra szállt. A tudás és az ismeretek egyre gyarapodtak, majd az út kettévált.

A gyógyszerek ipari méretű előállításában kezdetben  természetes anyagokkal  dolgoztak a gyógyszergyárak,  ezek voltak az első gyógyszerek, néhány még a mai napig regisztrált, például a morfium-származékok, digitális alkaloidok. A kutatások előrehaladtával megjelentek az ún. szintetikus gyógyszerek. A nyugati típusú orvoslás döntő többségében ezt az utat választja.Pedigpontosan tudjuk, hogy egy krónikus betegségben milyen súlyos mellékhatásai vannak a gyógyszereknek, mivel a különböző szervek, szervrendszerek fiziológiai működését károsítják.

Később, mint experimentális toxikológus az ún. „új gyógyszerjelölt” szintetikus hatóanyagok toxikológiai vizsgálatait végeztem. Ezen munkám során láttam az igazi mellékhatásokat, az akut és krónikus toxikológiai elváltozásokat.

A 90-es évek második felében leendő kemoterápiás hatóanyagokkal végeztünk preklinikai kísérleteket, így kerültem közel a daganatos problémákhoz. Láttam az állatkísérletekben az akut és a késői toxikus mellékhatásokat. Ekkor egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy nem a kemoterápia a daganatos betegek gyógyulási útja.

Bár a toxikológia nem is a munkám, inkább a szenvedélyem lett, néhány évtized után biztossá vált, hogy nem jó oldalon állok. Szakítottam a munkámmal és elkezdtem keresni a természetes forrást. Az életem egyik legnagyobb fordulópontja volt ez a döntésem. Elkezdtem keresni a „megjelölt” vízcseppet a tengerben, vagyis azt a természetes forrást, ami a daganatos történéseket döntő módon befolyásolhatja.

Néhány hónap alapos munka után a növényi eredetű hatóanyagok tanulmányozását félretettem, mert nem jutottam a megoldás közelébe sem.Megfigyeltem viszont, hogy van a természetben egy olyan állatfaj, ami egy fajspecifikus vírus hatására daganatossá válik.  Ezek az állatok azonban nem betegszenek meg a vérképző rendszerüket támadó daganatban.Kifejlesztenek  viszont egy „ ellenanyagot” ami védi őket a megbetegedéstől, sőt az utódok is védettséget kapnak az embrionális és laktációs idő alatt, ami a további életükben is fennáll.

A szakirodalomban,meglepetésemre nem találtam ilyen irányú korábbi utalást. Célom volt a hatóanyag megtalálása, amit a forrásállat colostrumából izolálni tudtam.

Öt különböző daganattípuson teszteltem a hatóanyagot olyan egereken, amelyek speciálisan érzékenyítettek voltak az adott humán daganatra. Mind az öt daganattípusnál meglepően jó eredményeket tapasztaltam, csökkent a daganatok relatív tömege és nőttek a túlélési idők a kontrollokhoz képest.

A kísérletek bizonyították számomra, hogy a kinyert természetes anyag más fajokban is működik, várhatóan az embernél is. Ezt támasztja alá, hogy a természetes hatóanyagot(nemzetközi szabadalom) tartalmazó Procont nevű terméket a komplementer medicínában 12 éve használják eredményesen daganatos emberek.

A Procont hatásmechanizmusát a PTE ÁOK Népegészségügyi Tanszékén Prof. Dr. Ember Istvánnal együttműködve teszteltük 2011-ben és 2012-ben modern molekuláris biológiai –microRNS – módszerrel. Eredményeink alátámasztották többek között a Procontchemopreventívhatását ami a prevencióban való alkalmazás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Az elmúlt 12 évben a Procont mellett kifejlesztésre került további 7 termék, amelyek közül a Revitasol és Ergeron kifejezetten kapcsolódik a daganatos betegek kiegészítő terápiájához, mivel az immunrendszer és a kiválasztás hatékony segítése elengedhetetlen része a tünetmentesség elérésének. 2011 októberében létrejött a Bertha Medical Zrt, ahol Dr. Bertha András az igazgatótanács elnöki pozícióját tölti be. A leányvállalatként funkcionáló Berthapharma-Technology Kft. 2012 elejétől működik saját étrend-kiegészítő gyártó üzemként, ahol az előállítás minden fázisát el tudjuk végezni. 

Dr. Bertha András tevékenyen részt vesz a harmadik éve lakhelyét is nyújtó Zala megyei Tormafölde fejlesztésében 2013-tól már önkormányzati képviselőként is. Szirmai Mónikával, biológus feleségével együtt felépítették az Artemisz lovasudvart, ahol a tervek szerint a már elkészült istálló és fedett lovarda mellett a közeljövőben állatsimogató és szálláshely is kialakításra kerül. 

Elképzelésük egy olyan Magyarországon egyedülálló lovasterápiás helyet létrehozni, amely egész évben üzemelő és nyitva tartó szálláshellyel is rendelkezik, ahol a sérült, mozgásukban korlátozott, autista vagy down-kóros gyermekek akár szüleikkel együtt is táborozhatnak, így nem csak a környező településekről érkezhetnének.

 Dr. Bertha András és Szirmai Mónika 8 másik személlyel 2011-ben megalapította a Tormaföldi Gyermek Rehabilitációs Egyesületet, amely egy non-profit szervezet, célja a lovasterápiás foglalkozások, gyermektáboroztatások fejlesztése együttműködve más civil szervezetekkel és iskolákkal.

TANULMÁNYOK

1985 Semmelweis Orvostudományi Egyetem – Nemzetközi Experimentális Toxikológus diploma

1984 Semmelweis Orvostudományi Egyetem – Toxikológus szakgyógyszerész diploma

1980 Szegedi Orvostudományi Egyetem – Gyógyszerészdoktori védés -Ph.D. Gyógyszerészeti vegytan, toxikológia, tanársegéd

1978 Szegedi Orvostudományi Egyetem – Gyógyszerészi diploma

MUNKATAPASZTALAT
2011-TŐL BERTHAMEDICALZRT. / BERTHAPHARMA-TECHNOLOGY KFT.

igazgatótanács elnöke / ügyvezető
Étrend-kiegészítők fejlesztése és gyártása

2007-2011 BERMEDPHARM KFT.

Ügyvezető, Szabadalmaztatott és más saját fejlesztésű étrend-kiegészítők előállítása

2005 – 2009 MDS SYSTEM AG SVÁJC

Szabadalmas, tulajdonos, szakértő 

2001- 2004 PRO-B BIOTECHNOLÓGIA KFT.

Ügyvezető,  önálló kutatás folytatása a cégen belül.

2000 – ÖNÁLLÓ HATÓANYAG KUTATÁS
1998 – 2000 AMT MAGYAR – AMERIKAI RT.

Toxikológus szakértő
Egy daganatellenes gyógyszer pharmakológiai és toxikológiai kutatása, preklinikai dokumentációja

1994 – 1998 TOXIKOLÓGIAI KUTATÓ KÖZPONT, VESZPRÉM

Reprodukciós és embriotoxikológiai osztályvezető
Kettő új gyógyszermolekula teljes preklinikai toxikológiájának elvégzése

1990 – 1994 SZELLEMI SZABADFOGLALKOZÁSÚ, TOXIKOLÓGIAI SZAKÉRTŐ
1986 – 1987 DEBRECENI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM

Farmakológus, tanársegéd
Egy új gyógyszermolekula teljes preklinikai toxikológiájának elvégzése

1980 – 1986 MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUM TOXIKOLÓGIAI LABORATÓRIUM, KESZTHELY

Toxikológiai osztályvezető

KUTATÁSOK ÉS SZABADALMAK

2002 Epoxi-kötésű magas oxigéntartalmú természetes olaj vegyületek, elsősorban gyógyászati készítményekhez

2001 Égési sérülések sebgyógyulását elősegítő gyógyászati készítmény

2000 Víztartalmú üzemanyagok stabil makromolekuláris diszperz rendszere és hasznosítása

2000 Gyógyászati készítmény elsősorban tumoros megbetegedések gyógyítására és diagnosztizálására és eljárás vérplazma lipid-mentes frakcióinak előállítására

2000 5’ nukleotidázenzimatikustumormarkermikromódszerrel történő meghatározása, daganatos elváltozások kimutatására és követésére

2000 Zsíroldható vitaminok vízoldhatóvá tétele, humán alkalmazásban és haszonállatok részére, itatásos rendszerben történő alkalmazásra

1997 Kőolaj desztillációs maradékainak vizes (mazut) környezetkímélő elégetése

1996 Magas víztartalmú üzemanyagok stabil makromolekuláris diszperz rendszere

1986 Teratológiai embrióértékelés Wilson-sectióban – automatizálás

1984 Kísérleti állatok relatív szervsúlyának meghatározása agytömegre vonatkoztatva