
Allergia ellen természetesen!
Tudta, hogy a magyarok 20-25 százaléka allergiás? Azaz Magyarországon ma minden ötödik embert érint ez a betegség, és a WHO előrejelzése szerint 2050-re ez az
Tudta, hogy a magyarok 20-25 százaléka allergiás? Azaz Magyarországon ma minden ötödik embert érint ez a betegség, és a WHO előrejelzése szerint 2050-re ez az
A következő hetekben fokozatosan lettem jobban, egyik tünetem a másik után múlt el.
Hétköznapjaink nagy részét a munka teszi ki, melynek során folyamatosan törekszünk egyre jobbak lenni, fejlesztjük magunkat, hogy elérjük az ambíciónknak megfelelő célokat. A sikeresség egyenes
Megszólal az ébresztőd és felébredsz. Első dolgod? Ellenőrzöd a telefonod. Kimész a mosdóba, majd újra megnézed a telefonodat. Ezután reggelizel, miközben kirohansz az ajtón és
Azon kívül, hogy adott területeket kezeltünk, a teljes testre is nagy hangsúly került, így még olyan problémák is megoldódni látszanak, amik a kezelési tervbe egyelőre nem voltak felvéve.
„Nem erre a világra születtünk…” – ez is konklúziója annak a beszélgetésnek, amelyet Mosó Attilával, a VitaHelp Egészségközpont vezető terapeutájával és tulajdonosával készítettünk. „Stressztűrő képességünk ugyanis
Itt minden alkalommal a lehető leghamarabb fogadnak és a lehető leg személyre szabottabb megoldást találják meg számomra.
A kiégés nem csak a produktivitás csökkenését eredményezi, hanem komoly egészségügyi problémákat is okozhat.
Lassan 2 éve foglalkozunk már a Nutrigenetikával, és számtalanszor megkapom a kérdést, hogy miért kerül ennyibe ez a vizsgálat.
Hoztunk egy kis élménybeszámolót Tőle, valamint egy kis betekintést is nyerünk az előadás témájába, az ion indukciós terápia gyakorlati hasznáról az emésztőrendszeri panaszok és hugyúti fertőzések kapcsán.
Maradjon naprakész egészségközpontunk híreiről és akcióiról! Új feliratkozóinknak most meglepetésként 10%-os kupont adunk, amit webshopunkban vagy szolgáltatásainkon használhat fel egyszeri alkalommal.
A kupont feliratkozás után e-mailben küldjük megadott e-mail címére.
Nyitvatartás:
Hétfő-Csütörtök: 09:00-19:00
Péntek: 09:00-18:00
Szombat: Zárva
Vasárnap: Zárva
VitaHelp © 2022. All Right Reserved.