Mosó Adrienn

ügyvezető

 

 

 

Édesanyám betegsége sokkolt gimnazista koromban. Valahogy nem tudtam felfogni mennyire komoly az, amivel küzd, mert olyan könnyedén vette – ahogy egyébként az életet is. Ami a legjobban bántott a betegsége kapcsán, hogy keveset volt velünk, a családjával, viszont láttuk, ahogy lassan visszakapja saját magát, újra kivirul!
Egy állandóan visszatérő betegségem kapcsán egyszer engem is kivitt magával Moszkvába, a kinti orvosaihoz. Az itthoni orvosok hipochondernek nyilvánítottak, sőt, azzal vádoltak, hogy színlelem az állandóan visszatérő lázas állapotaimat, mert egyik laboreredmény sem mutat semmilyen betegségre.
A kinti vizsgálatok azonnal kiderítették, hogy valószínűleg egy trópusi vírust hoztam haza Új-Zélandról, ami a furcsa, nem beazonosítható tüneteim oka volt. Több hetes kezelések, speciális kúrák után ezek nyomtalanul eltűntek.
Anyu, gyógyulása és hazatérése után elhatározta, hogy az Oroszországban megismert keleti, integratív módszereket a magyar emberekkel is megismerteti és az egészségügybe ezeken keresztül paradigmaváltást hoz. Így indult a VitaHelp.
Ahogy a központ kezdett terjeszkedni, úgy lett egyre inkább szükség a munkámra. Közgazdászként végeztem a BME-MBA képzésén, pénzügy- és humánerőforrás-szakokon. A VitaHelpben alapvető feladataim a folyamatszervezés, a koordináció és a tervezés, illetve a marketing és a pénzügyi vonal.

Hiszek a pillangóeffektusban: hiszem, ha a VitaHelppel bárkinek tudunk segíteni változni, azzal tudunk változtatni a szűkebb környezetén, és így a szűkebb környezet egyre tágabb környezetté bővül. A tudatosság így mind saját magunk egészségére, mind a környezetre vonatkozóan egyre meghatározóbbá válik majd egyre nagyobb körben, így válhat a világ is egyre jobbá.

Szeretném, ha a Földön sokkal nagyobb szimbiózisban élhetne minden élőlény, tiszteletben tartva egymást, jó lenne, ha az “EGO-t” felváltaná az “ECO” fogalma!
Igyekszem példát mutatni; imádom az állatokat, hiszek az állatterápiák erejében (ezt a profilt is igyekszem erősíteni cégünkben: “szívemcsücskeit” önkéntesként, a Futrinka Egyesület elnökeként segítem), amennyire csak civilizációs korlátaim engedik, óvom a környezetemet, egészségesen élek, fontos magam és a környezetem egészsége, fontos, hogy minél többen megtanuljanak együtt lélegezni a természettel.
Ezt akár hívhatjuk a küldetésemnek is, egyetlen utat látok ahhoz, hogy változzon a világ: az új generáció oktatását! Meg kell mutatnunk, hogy lehet minőségi, egészséges életet élni áldozatok nélkül, lehet a természettel együtt élni anélkül, hogy további nagyobb károkat tennénk benne, sőt a jelenlegi folyamatok visszafordíthatóak!
Ezt igyekszünk a VitaHelpen belül is mindenkinek a kezébe adni!